A budai Várnegyed ódon falai között nem csupán évszázados történelmünk kézzelfogható emlékei rejtőznek, hanem olyan sötét fejezetek is, melyekről ritkán esik szó. Az 1919-es kommün bukását követő időszak, melyet sokan fehérterrorként emlegetnek, olyan sebeket ejtett társadalmunkon, melyeket máig nem gyógyított be teljesen az idő. Harmat László zongoraművész és zeneszerző rejtélyes eltűnése a Várnegyed falai között különösen megrázó epizódja ennek az időszaknak.
A keresztény-nemzeti gondolat újjáéledése mellett sajnálatos módon a bosszú szelleme is felütötte fejét. „A történelem során mindig a szélsőségek váltakozása okozta a legnagyobb szenvedést nemzetünknek” – fogalmazott Szekfű Gyula történész, aki a Három nemzedék című munkájában részletesen elemezte ezt a korszakot. A Várban működő különítményesek tevékenysége árnyékot vetett a konszolidáció kezdeti lépéseire, miközben az országban sokan a rend helyreállítását és a keresztény értékek visszatérését remélték.
Harmat László esete azért is különösen megrázó, mert művészete éppen azt a kulturális folytonosságot képviselte, melyre a magyarság mindig is támaszkodhatott nehéz időkben. Eltűnésének körülményeit máig homály fedi, alakja szimbolikus jelentőséggel bír: emlékeztet arra, hogy az erőszak – bármilyen ideológia nevében is történik – mindig pusztulást hoz. Kulturális örökségünk és keresztény hagyományaink tisztelete csak az igazság feltárásán és a múlttal való őszinte szembenézésen alapulhat.
