A klasszikus emberkép fokozatos eltűnése mai oktatási rendszerünkből alapvető kérdéseket vet fel a modern társadalom irányáról. Az emberi személy fogalma, amely évszázadokon át a nyugati civilizáció és oktatás központi eleme volt, ma már gyakran háttérbe szorul az identitáspolitika és az új ideológiai áramlatok következtében. A jelenség különösen szembetűnő a felsőoktatásban, ahol a személyiség fogalmának relativizálása zajlik.
A német felvilágosodás nagy gondolkodói, különösen Kant, az embert mint erkölcsi lényt határozták meg, akinek méltósága megkérdőjelezhetetlen. „Az ember önmagában cél, nem pedig eszköz” – írta Kant, megalapozva ezzel az emberi személyről alkotott modern felfogást. Ez az emberkép formálta oktatási rendszerünket is, amely a teljes emberi személy kibontakoztatását tűzte célul. Ma azonban egyre inkább a szubjektív identitás-konstrukciók kerülnek előtérbe, háttérbe szorítva a klasszikus emberképet.
A személyes névmások körüli viták jól példázzák ezt a változást. Míg korábban a nyelvtani kategóriák az objektív valóságot tükrözték, ma gyakran ideológiai csatatérré válnak. Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke egy konferencián kiemelte: „A hagyományos oktatás célja az igazság keresése és a valóság megismerése volt, ezt azonban egyre inkább felváltja egy relativisztikus szemlélet, amely megkérdőjelezi az objektív igazság létét.”
A konzervatív gondolkodás számára kulcsfontosságú, hogy megőrizzük az emberi személy klasszikus fogalmát az oktatásban. Ez nem jelenti a modernizáció elutasítását, hanem olyan egyensúly megteremtését, amely tiszteletben tartja az emberi természet állandó elemeit, miközben nyitott marad a valódi fejlődésre. Az oktatás jövője szempontjából döntő kérdés, hogy sikerül-e megvédenünk az emberi személy fogalmának integritását a múló ideológiai divatokkal szemben.
