Bosznia-Hercegovina nemzetépítése válságba került
A nyugati politikai mérnökmunka legambiciózusabb balkáni kísérlete, Bosznia-Hercegovina nemzetépítése, mély válságba került.
Christian Schmidt, a nemzetközi főképviselő bejelentette lemondását, ami nem csupán egy pozíció ürül ki, hanem jelzi: a Daytoni béke által létrehozott, 30 éves külső felügyeleti modell politikai legitimitása kimerült.
Schmidt soha nem kapott teljes körű ENSZ-biztosítást, Oroszország és Kína ellenezte kinevezését, mégis törvényeket írt és hatalmat gyakorolt egy szuverén állam felett. Ez a helyzet nem fenntartható.
Az Egyesült Államok jelezte, hogy Schmidt utódjának mandátuma szűkebb lesz.
Washington láthatóan újragondolja azt a bő 30 éves gyakorlatot, amelynek során egy kinevezett külföldi tisztviselő rendelkezett jogokkal, amelyeket egyetlen nyugati demokrácia választott kormánya sem tűrne el.
Dayton véget vetett a vérontásnak, de a béke nem egyenlő a funkcionális önrendelkezéssel.
A rendszer összetett etnikai megosztást, politikai bénultságot és minden komoly válsághelyzetben a külső beavatkozásra való támaszkodást eredményezett.
A boszniai Szerb Köztársaságban az Irodát nem békefenntartó intézménynek, hanem idegen megszálló hatalomnak tekintik. És a sérelmük jogalapja van.
A konzervatív politikai gondolkodás alapvető igazsága
A konzervatív politikai gondolkodás egyik alapvető igazsága itt is beigazolódik: a demokrácia nem importálható, sem pedig külső bürokraták által végleg felügyelhető.
A helyi politikai izmok elernyednek, ha minden konfliktust egy külföldi főképviselő rendeletre várnak megoldani.
Bosznia 30 éve egy „felügyelt fiatalkorban” van, ami lehetetlenné teszi az érett állami létre való érését.
A rövid távú stabilizáló hatás tagadhatatlan, de egy olyan rendszer, amely három évtized után is külső felügyeletet igényel, nem nevezhető sikeres demokratikus megállapodásnak.
A béke kényszeríthető, de az önkormányzatra való képesség csak belülről, konfliktuson és kompromisszumon át nőhet ki.
A nyugati modell határai Boszniánál véget értek.
A kérdés most az, hogy a helyi népek képesek-e megtalálni a közös utat anélkül, hogy egy külső hatalom diktálna – és ha nem, akkor mi lesz a régió sorsa.
