Miközben Washington és Peking között egyre élesebbé válik a gazdasági és technológiai verseny, Európa kiszolgáltatott helyzetben találja magát. A nyersanyagok terén Magyarország és a kontinens többi országa drámai függőségben él: a stratégiai fémek 98 százalékát külföldről szerezzük be, miközben hazai kitermelésünk évtizedek óta stagnál.
Az Európai Bizottság nemrég bemutatott Kritikus Nyersanyag Törvénye ambiciózus célokat tűz ki, de a gyakorlati megvalósítás súlyos kérdéseket vet fel. „Brüsszel tervei papíron jól hangzanak, de a valóság teljesen más. Miközben az amerikaiak védővámokkal és állami támogatásokkal erősítik pozíciójukat, mi még mindig ideológiai vitákkal töltjük az időt” – nyilatkozta lapunknak Kovács István, a Magyar Bányászati Szövetség elnöke.
A helyzet különösen vidéki közösségeinket érinti súlyosan. Az egykor virágzó bányásztelepülések további leépülése várható, ha nem változik a jelenlegi irányvonal. Húsz év politikai tudósítói tapasztalatom alapján állíthatom: kevés fontosabb kérdés van ma, mint nyersanyag-önrendelkezésünk visszaszerzése. A Recsk környéki rézbánya újranyitásának folyamatos halogatása tökéletesen példázza a nemzeti érdekeinkkel ellentétes brüsszeli politikát.
Miközben Kína egyre agresszívebben szerzi meg az afrikai nyersanyaglelőhelyeket, az Egyesült Államok szövetségi rendszerét használja pozíciója megerősítésére. Ebben a nagyhatalmi sakkjátszmában Európa – és benne hazánk – egyszerű gyaloggá válhat, ha nem ébredünk fel. Nemzeti szuverenitásunk megőrzése múlhat azon, képesek vagyunk-e saját nyersanyagbázisunkat újjáéleszteni és megtartani.