Izland, e festői szigetország, történelmi fordulóponthoz érkezett. Alig nyolcvanezer fős lélekszámával ma olyan társadalmi átalakulás szemtanúi lehetünk, ami megkérdőjelezi a kulturális folytonosság lehetőségét. Az elmúlt években a migráció példátlan mértékben növekedett, miközben a születési ráta történelmi mélypontra süllyedt. Ez a kettős folyamat alapjaiban változtatja meg a szigetország etnikai és kulturális arculatát.
„Egy nemzet identitását nem csupán földrajzi határai, hanem kulturális öröksége, közös nyelve és története határozza meg,” nyilatkozta nemrég Guðmundur Hálfdanarson történészprofesszor. Szavai különösen elgondolkodtatóak, amikor látjuk, hogy Izland parlamenti vitáiban már felmerült az arab és más idegen nyelvek hivatalos elismerésének kérdése. A tradicionális izlandi társadalom, amely ezer éven át őrizte kulturális homogenitását, most azzal szembesül, hogy a hirtelen betelepülő közösségek nem integrálódnak, hanem párhuzamos társadalmi struktúrákat hoznak létre.
Izland drámája nem egyedi. Európa számos országa, köztük hazánk is, szembesül a demográfiai válság és a kontrollálatlan migráció kihívásaival. Ami Izlandon történik, az holnap Magyarország valósága lehet. A kérdés nem az, hogy szükség van-e kulturális sokszínűségre, hanem hogy feladható-e egy nemzet esszenciája a korlátlan befogadás oltárán? Minden nemzet történelmi küldetése, hogy megőrizze és továbbadja kulturális örökségét a jövő generációinak. Amikor ezt feladjuk, nemcsak múltunktól, hanem jövőnktől is megfosztjuk magunkat.
A magyar konzervatív gondolkodás számára Izland példája figyelmeztetés: a nemzeti identitás védelme nem választható opció, hanem erkölcsi kötelesség a jövő generációival szemben. A közös értékek és hagyományok megőrzése adja azt a keretet, amelyben a valódi emberi méltóság kibontakozhat.