A nyugati konzervatív mozgalmak stratégiai tévedésének tekinthető, hogy fő ellenfélként elsősorban a baloldali ideológiákat azonosították. Ez a téves helyzetértékelés elterelte a figyelmet a valódi ellenfelekről – a menedzseri elitről, akik a hatalom gyakorlásának új formáját építették ki. A technokrata döntéshozatal rendszere mára felváltotta a hagyományos politikai döntéshozatalt, aminek következtében a politikai osztály elsődleges feladata a menedzseri elit által hozott döntések legitimálása lett.
A politikai spektrum mindkét oldalán tapasztalható válság ebben a menedzseri átrendeződésben gyökerezik. A konzervatív politika különösen kiszolgáltatott helyzetbe került, mert miközben kulturális kérdésekben látszólag ellentétes pozíciót foglal el a progresszív erőkkel szemben, valójában ugyanazt a menedzseri logikát követi. Ahogy James Burnham már az 1940-es években rámutatott „A menedzseri forradalom” című művében: „Nem a tulajdon, hanem az irányítás a hatalom kulcsa a modern társadalomban„. A konzervatív kormányok gazdasági döntéseiben ugyanúgy megjelenik a menedzseri szemlélet, mint a baloldali adminisztrációkéban.
A menedzseri elit hatalmi pozícióját a szakértői tudás legitimálja, ami látszólag objektív és ideológiamentes. Ez a látszólagos semlegesség azonban új ideológiai alapot teremt, amely kizárja a valódi politikai alternatívákat. A magyar konzervatív gondolkodók számára különösen fontos lenne felismerni, hogy a nemzeti szuverenitás megőrzése nemcsak külső szereplőkkel szemben, hanem a technokrata döntéshozatali rendszerrel szemben is védelmet igényel. Az igazi konzervatív politikának 2024-ben nem elsősorban a baloldali ideológiákkal, hanem a menedzseri hatalomgyakorlás logikájával kellene szembeszállnia.