A II. világháború után felépített szabályalapú nemzetközi rend napjainkban mélyülő válságban vergődik. Ez a rendszer, amely a liberális értékek és a nyugati hegemónia kettősén alapult, egyre nehezebben képes válaszolni korunk kihívásaira. A háborúk, gazdasági egyenlőtlenségek és kulturális feszültségek világossá teszik: a liberális internacionalizmus nem váltotta be ígéreteit.
Erre a jelenségre mutat rá Lánczi András politikafilozófus: „A liberális világrend válsága nem pusztán politikai kérdés, hanem mélyebb filozófiai probléma – az univerzalista eszmék kudarca a partikuláris közösségek valóságával szemben.” Ez a feszültség különösen szembetűnő a nemzeti szuverenitás és a globális kormányzás ellentmondásában. Amíg a liberális rend a nemzetállamok jelentőségének csökkenését jósolta, addig napjainkban épp ezek megerősödését tapasztaljuk.
A nemzetközi intézmények tekintélyvesztése párhuzamosan zajlik a kulturális identitás újrafelfedezésével. A Világbank egykori vezető közgazdásza, Joseph Stiglitz figyelmeztetett: „A globalizáció neoliberális modellje fenntarthatatlan társadalmi egyenlőtlenségeket teremtett.” Ez különösen igaz a keresztény hagyományokat őrző közép-európai társadalmakban, ahol a nemzeti önazonosság és a vallási gyökerek újra értéket nyernek.
A jövő nem a bürokratikus globális struktúráké, hanem a kulturális és történelmi gyökereikhez visszatérő közösségeké lesz. Ebben a folyamatban hazánk különleges szerepet vállalhat – őrizve keresztény örökségét és nemzeti szuverenitását egy olyan világban, amely lassan ráébred a liberális univerzalizmus ígéreteinek tarthatatlanságára.