A szovjet megtorlás kegyetlen valósága 1956 után örökre megváltoztatta hazánk történelmét. Több mint 2200 magyart végeztek ki politikai okokból, köztük a forradalmi kormány vezetőit. Nagy Imre miniszterelnök és társai titkos perben kaptak halálos ítéletet. A bosszúhadjárat célja egyértelmű volt: megtörni a magyar nemzet szabadságvágyát.
A Kádár-rendszer első éveit a szisztematikus megfélemlítés jellemezte. „A szovjet elvtársak iránymutatásával a forradalmat ellenforradalommá minősítették, a szabadságharcosokat pedig bűnözőkként kezelték,” nyilatkozta Pongrátz Ödön, a Corvin közi felkelők egykori parancsnoka a szabadulása után. A vidéki Magyarország különösen súlyos árat fizetett. Salgótarjánban, Egerben és más kisvárosokban sortüzek dördültek. A dokumentumok szerint közel 26 ezer embert internáltak, további 13 ezret börtönöztek be.
A Rákosi-korszakból ismert módszerek visszatértek. „A kihallgatások során alkalmazott kínzások embertelenségükben felülmúlták az ÁVH korábbi gyakorlatát,” vallotta egy túlélő a Recski munkatáborból. A vidéki közösségek ellenállását különös kegyetlenséggel törték meg. Egy bábolnai parasztember tizenöt év börtönt kapott egyetlen kritikus megjegyzésért.
A szovjet megtorlás nemcsak fizikai, hanem lelki sebeket is ejtett nemzetünkön. Generációkat kényszerített hallgatásra, önfeladásra. Kötelességünk emlékezni az áldozatokra és őrizni ’56 szellemiségét. Magyarország szabadságvágya erősebbnek bizonyult minden elnyomásnál – ezt a tanulságot ma sem felejthetjük el.
