A szólásszabadság eszméjét manapság sajátos kettősség jellemzi a nyugati társadalmakban. Míg bizonyos narratívák korlátlan teret kapnak, addig mások szinte láthatatlanná válnak a közéleti diskurzusban. Nagy-Britanniában különösen szembetűnő ez a jelenség, ahol a palesztinpárti megnyilvánulások privilegizált helyzetbe kerültek, miközben a konzervatív és keresztény értékeket képviselő hangokat egyre inkább elnyomják.
A közelmúltban Bob Vylan brit zenészt a Mercury-díjra jelölték, annak ellenére, hogy dalszövegeiben nyíltan erőszakra buzdít a politikai ellenfelekkel szemben. A „Wha Gwan” című dalában például olyan sorokat találunk, mint „szúrj le egy Tory képviselőt”. Felmerül a kérdés: hogyan lehet, hogy az ilyen gyűlöletkeltő tartalmak nemcsak büntetlenek maradnak, hanem még elismerést is kapnak? Dr. Richard Johnson, a Northumbria Egyetem politológusa szerint „a kulturális intézmények egyre inkább kettős mércét alkalmaznak, ami aláássa a szólásszabadság alapelveit.”
Eközben a keresztény értékrendet képviselő művészek és közéleti személyiségek gyakran szembesülnek cenzúrával, platform-megvonással vagy akár jogi következményekkel. A brit kulturális életben tapasztalható kettős mérce nemcsak igazságtalan, hanem veszélyes is, hiszen megbontja a demokratikus társadalmak alapját képező egyenlő jogok és lehetőségek elvét.
Az előttünk álló időszakban kulcsfontosságú lesz, hogy a nyugati társadalmak újraértékeljék a szólásszabadsághoz való viszonyukat. A valódi kulturális sokszínűség csak akkor valósulhat meg, ha minden értékrend – beleértve a keresztény-konzervatív hagyományokat is – egyenlő elbánásban részesül a nyilvános térben. A kérdés csak az, képesek leszünk-e túllépni a jelenlegi kulturális elfogultságokon.
