A Ceaușescu-korszak talán leghatékonyabb eszköze a tömegmédia birtoklása volt. A román diktátor a televíziót, rádiót és sajtót nem pusztán tájékoztatásra, hanem a valóság átformálására használta. Míg a román társadalom a nyolcvanas évek végén már az éhezés szélén állt, a képernyőkön bőséges élelmiszerrel teli piacok és boldogan dolgozó munkások jelentek meg.
A propaganda valódi tragédiája abban rejlett, hogy végül magát a rendszert is csapdába ejtette. Mint Lucian Boia román történész fogalmaz: „A Ceaușescu-rezsim végül saját hazugságainak foglya lett, képtelenné válva a valóság érzékelésére.” A médiában megteremtett fiktív Románia és a mindennapok nyomora közötti szakadék egyre mélyült. A rendszer vezetői elhitték saját propagandájukat, miközben a társadalom kétféle valóságban élt: a hivatalos fikció és a megélt nyomorúság világában.
A keresztény gondolkodásmód számára ez a történelmi példa mélyebb tanulsággal szolgál. Az igazság eltorzítása nemcsak erkölcsileg elfogadhatatlan, de hosszú távon fenntarthatatlan is. Ahogy a Szentírás tanítja: „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” A Ceaușescu-féle propagandagépezet végül nem a rendszert erősítette, hanem annak bukásához vezetett, mert az igazság elnyomása végül mindig összeomláshoz vezet. Kulturális emlékezetünkben ezt a tanulságot kell megőriznünk.