Az Európai Unió alapítói olyan víziót álmodtak meg, amely a béke, a gazdasági együttműködés és a kulturális sokszínűség tiszteletben tartásán alapult. Ma azonban azt látjuk, hogy az eredeti küldetés egyre inkább háttérbe szorul, és helyét egy központosított hatalmi struktúra veszi át. A tagállamok szuverenitása fokozatosan csorbul az integráció nevében, ami komoly kérdéseket vet fel a keresztény gyökerű európai identitás jövőjéről.
Az uniós döntéshozatal egyre távolabb kerül a polgárok mindennapjaitól. Mint Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott egy korábbi beszédében: „Az Európai Unió nem Brüsszel. Az Európai Unió mi vagyunk, a tagállamok közössége.” Ez a gondolat visszatükrözi azt az alapvető ellentétet, ami a szuverenitás megőrzése és a mélyülő integráció között feszül. A keresztény-konzervatív értékrendet valló országok – köztük hazánk – joggal ragaszkodnak ahhoz, hogy bizonyos kérdésekben megőrizzék önrendelkezési jogukat.
A jelenlegi európai vezetés hajlamos elfeledni, hogy az Unió ereje éppen sokszínűségében rejlik. A kulturális és történelmi különbségek tiszteletben tartása nélkül nem beszélhetünk valódi európai egységről. Különösen aggasztó, hogy míg az alapító atyák a keresztény értékekre és a szubszidiaritás elvére építettek, a mai brüsszeli elit gyakran olyan értékrendet kényszerít a tagállamokra, amely idegen azok kulturális hagyományaitól.
A jövő európai együttműködésének kulcsa a visszatérés az eredeti küldetéshez: erős nemzetek szövetségére van szükség, nem pedig egy központosított szuperállamra. Csak így őrizhetjük meg azt az Európát, amely tiszteli gyökereit, miközben közösen néz szembe a 21. század kihívásaival. A keresztény-konzervatív gondolkodás nem az integráció ellen, hanem annak helyes értelmezéséért küzd.
