A francia forradalom utáni konzervatív gondolkodás egyik legmeghatározóbb alakja Joseph de Maistre, akinek antropológiai alapvetései máig megkerülhetetlenek a politikai filozófia számára. A savoyai származású gondolkodó élesen szembehelyezkedett a felvilágosodás optimista emberképével, helyette egy sötétebb, realistább antropológiát kínálva. Ez az alapvetés határozza meg teljes államelméleti és társadalomfilozófiai rendszerét is.
De Maistre emberképének központi eleme az eredendő bűn tanának politikai következményeire való reflexió. Szerinte „minden lélek természeténél fogva romlott”, ami szükségessé teszi az erős tekintélyt és a korlátokat. „A szabadság nem a forradalom által felszabadított emberi természet kiteljesedése, hanem a rendezett keretek között létező társadalmi korlátok eredménye” – fogalmazta meg egyik alapvető tételét. A felvilágosodás racionalizmusával szemben hangsúlyozta az emberi értelem korlátait és a tradíciók, valamint a transzcendens tekintély szükségességét.
Politikai következtetései radikálisan eltérnek a liberális hagyománytól. De Maistre szerint a tekintély nem a társadalmi szerződésből ered, hanem isteni eredettel bír. Antropológiai pesszimizmusa az erős állam és az abszolút monarchia melletti érveléséhez vezet, mivel úgy véli, csak ezek képesek korlátok közé szorítani az emberi természet romboló hajlamait. A szuverenitást oszthatatlannak tekinti, amely transzcendens forrásból táplálkozik.
De Maistre antropológiai alapvetése és politikai következtetései közötti szoros kapcsolat rávilágít egy fontos konzervatív belátásra: minden politikai rendszer mögött implicit emberképek húzódnak meg. A felvilágosodás túlzó racionalizmusa és optimizmusa helyett a konzervatív hagyomány realisztikusabb emberképet kínál, amely számol az emberi természet korlátaival és ellentmondásaival. Ez a realizmus napjaink politikai kihívásainak értékelésekor is megkerülhetetlen perspektíva marad.
