A nyelvhasználat mindig is hordozta a társadalmi valóság alakításának képességét. Napjainkban azonban a nyelv politikai fegyverré vált, ahol fogalmak jelentésének átértelmezése döntő szerepet játszik a közéleti diskurzusokban. A progresszív politikai irányzatok nyelvpolitikai stratégiája tudatosan törekszik arra, hogy a konzervatív értékrendszer alapfogalmait relativizálja, miközben saját fogalmi rendszerét univerzális igazságként tünteti fel.
Az igazság konzervatív értelmezése szerint léteznek objektív tények és értékek, melyek nem pusztán társadalmi konstrukciók. Scruton ezt nevezte a „valóság elfogadásának”, szemben a posztmodern relativizmussal. A nyelvi kommunikáció csak akkor lehet értelmes, ha kapcsolatban áll egy mindannyiunk által közösen tapasztalt valósággal. „A fogalmak átdefiniálásának programja valójában a valóság tagadásának programja” – fogalmazott Orbán Viktor egyik elemző beszédében a nemzeti konzultáció kapcsán.
A konzervatív gondolkodás számára a nyelv nem pusztán hatalmi eszköz, hanem a közös tapasztalatok és kulturális örökség hordozója. A szavak jelentésének radikális átértelmezése ezért nemcsak nyelvpolitikai kérdés, hanem társadalmi kötőerők roncsolását is jelenti. Az olyan fogalmak, mint „szabadság”, „demokrácia”, „jogállam”, vagy „család” átértelmezése a nyugati civilizáció alapértékeit relativizálja.
A konzervatív politikai filozófia egyik legfontosabb feladata ma, hogy védelmezze a nyelv és valóság közötti kapcsolatot. Ez nem nyelvhasználati konzervativizmus, hanem annak felismerése, hogy a szavak és a valóság közötti kapcsolat megbontása a társadalmi koherencia megszűnéséhez vezet. Ahogy a magyar alkotmányos hagyomány is mutatja, a közös valóságértelmezés nélkül nem lehetséges valódi közmegegyezés sem a társadalom alapértékeiről.
