Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész péntek hajnalban beküldött lemondása nem csupán egy magas rangú hivatalnok távozása. Ez a pillanat a magyar igazságszolgáltatás gerince körüli heves politikai harcot üti közénk, amelyben minden oldal a hatalmi érdekeket hangoztatja. Az államtitokban zajló nyomozások helyett a nyilvánosság előtt zajló szereposztás vált a középponttá.
A lemondó ügyész szavaival élve, az ügyészség nem szabad, hogy „politikai harcok eszköze” legyen. Ezzel a nemzeti konzervatív értékrend számára is alapvető elvvel nehéz vitába szállni. A kérdés az, hogy vajon ki igazodik ehhez az elvhez. A kormányzó Tisza párt vezetői a „rendszerváltás” és az Orbán-korszak „maradványainak” megtisztítása mellett érvelnek, miközben nyilvánosan sürgetik a legfelsőbb ügyész eltávolítását. Ez a nyomás azonban – függetlenül attól, hogy jogosak-e a felmerült vádak – önmagában is alááshatja az intézmény függetlenségének hitelét a közvélemény szemében.
A Fidesz válasza, miszerint ez egy „tiszáta stílusú politikai önkény” elleni tiltakozás, szintén a politikai frontvonalak meghúzását tükrözi. Az ügyészséget mindkét oldal saját diskurzusának középpontjába helyezi. Az a veszély azonban reális, hogy a valódi, országérdekű kérdések – például az, hogyan lehet egy erős, de pártállástól mentes ügyészi kar a magyar jogállam záloga – a napi politikai pöfékelésben elvesznek.
Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedek magyar politikai történetében az ügyészi szervek mindig is a politikai feszültség egyik fókuszában álltak. Az a tapasztalat azonban, amelyet hosszú éveink alatt gyűjtöttünk, azt sugallja, hogy az erős nemzeti érdek – különösen egy geopolitikailag sérülékeny helyzetben – egy megbízható, stabil és politikai ingadozásoktól mentes igazságszolgáltatási oszlopot kíván. Minden olyan lépés, amely ezt az oszlopot gyengíti, akár rövid távú politikai nyerésvágyból, az ország hosszú távú stabilitásának kárára válhat.
