A Maduro-rezsim ellenzéki választási győzelem után mutatott erőszakos fellépése ismét reflektorfénybe helyezte Venezuelát. Miközben a dél-amerikai ország politikai válsága mélyül, Európa megosztott és tétova választ ad – pontosan tükrözve azokat a külpolitikai gyengeségeket, amelyek kontinensünket jellemzik a geopolitikai viharok közepette.
Az Európai Unió újfent képtelen egységes álláspontra jutni. Míg Spanyolország és Portugália óvatos diplomáciával próbálkozik, addig más tagállamok keményebb fellépést sürgetnének. Ez a megosztottság nem újkeletű jelenség – huszonöt éves külpolitikai tapasztalatommal állíthatom, hogy Európa stratégiai gondolkodása rendszeresen megreked a látszatintézkedések és a valódi cselekvés határán. „Az EU külpolitikai eszköztára papíron lenyűgöző, a gyakorlatban azonban gyakran hatástalan,” nyilatkozta nemrég egy magyar külügyi szakértő.
A magyar érdekek szempontjából különösen fontos, hogy felismerjük: a venezuelai események nem pusztán távoli válság, hanem saját jövőnk előképe is. Amikor egy szuverén nemzet jogai sérülnek, az minden önrendelkezésben hívő államot érint. A vidéki Magyarország számára, ahol a nemzeti szuverenitás különösen értékes, fontos látni, hogy a nemzetközi közösség miként reagál az ilyen helyzetekre.
Miközben Brüsszel nyilatkozatokat fogalmaz, Oroszország és Kína valós befolyást szerez Venezuelában. Az európai tehetetlenség árnyékában új világrend körvonalazódik – egy olyan rend, amelyben kontinensünk egyre inkább mellékszereplővé válik. Európának sürgősen felül kell vizsgálnia külpolitikai alapelveit, ha nem akar véglegesen a történelem peremére sodródni. A venezuelai válság nem csupán távoli probléma – hanem Európa jövőbeli szerepének próbatétele is.
