A magyar népi kultúra egyik legkiemelkedőbb őrzője távozott közülünk. Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, folklorista, a magyar népi imádságok felfedezője és gyűjtője, aki egész életét szentelte annak, hogy megmentse és továbbadja azt a felbecsülhetetlen szellemi kincset, amely évszázadokon át formálta a magyar lelket. Munkássága nemcsak a tudományos világban hagyott maradandó nyomot, hanem a magyar keresztény identitás megerősítésében is.
Erdélyi Zsuzsanna 1921-ben született Komáromban, és már fiatalon megmutatkozott érzékenysége a népi kultúra iránt. 1968-ban egy idős asszonnyal való találkozása fordulópontot jelentett életében, amikor rátalált az archaikus népi imádságokra. „Ezek az imádságok a középkori Európa vallási költészetének továbbélései, amelyekben a népi hitvilág és a keresztény liturgia csodálatos módon fonódott össze” – vallotta egy interjúban. Felismerve e kincs jelentőségét, fáradhatatlanul járta az országot, majd a határon túli magyar vidékeket is.
Gyűjtőmunkája során több ezer imádságot jegyzett le, melyeket 1974-ben a „Hegyet hágék, lőtőt lépék” című kötetben publikált. E munka nemcsak a néprajztudományban hozott áttörést, hanem a magyar identitástudat megerősítésében is. Erdélyi Zsuzsanna felfedezte, hogy ezekben az imádságokban a hit olyan mély rétegei őrződtek meg, amelyek a hivatalos egyházi liturgiából már kimaradtak, mégis elevenen éltek a nép ajkán.
Munkásságát számos elismerés övezte, köztük a Kossuth-díj és a Magyar Örökség díj. 2015-ben bekövetkezett halála nagy veszteség volt kultúránk számára, de öröksége tovább él. Az általa gyűjtött imádságok ma is tanúskodnak arról, hogy a magyar nép hitélete és kulturális emlékezete milyen mélyen gyökerezik a keresztény hagyományban. Erdélyi Zsuzsanna életműve arra tanít minket, hogy a múlt értékeinek megőrzése nem csupán kötelesség, hanem a jövőnk záloga is.
