Raymond Ibrahim, a Danube Institute vendégkutatója idén elnyerte a rangos Sappho-díjat. A dán Szabad Sajtó Társaság elismerését a szólásszabadság védelmében végzett kimagasló munkáért ítélik oda. Az amerikai kopt történész több mint húsz éve kutatja a keresztényüldözés vallásos gyökereit. Ez a téma a mai napig az egyik legkevésbé tárgyalt probléma.
A díjat már olyan szellemi óriások kapták meg, mint Douglas Murray, Sir Roger Scruton vagy Tommy Robinson. Aia Fog, a Társaság elnöke hangsúlyozta: ez nem népszerűségi verseny. A kitüntetettek mind hatalmas intellektuális bátorságot mutattak rendszeres támadások, intézményes ellenállás és halálos fenyegetések ellenére. A Sappho-díj ezt a bátorságot ismeri el és ösztönzi.
Ibrahim munkája azért váltott ki folyamatos ellenállást, mert klasszikus arab szövegekre és hiteles történelmi forrásokra alapozva vizsgálja a keresztényüldözés vallásos dimenzióját. A keresztények ma a világ legjobban üldözött vallási közössége. Számukra ez nem elméleti vita, hanem élet-halál kérdése. A Nyugat mégis marginális témának tekinti, gazdasági okokra hivatkozva.
Ibrahim keynote beszédében egyenesen a legmegosztóbb vallási kérdéseket feszegette az iszlámmal kapcsolatban. „Mielőtt arról beszélnünk, hogyan jutottunk ide, tudnunk kell, honnan indultunk” – fogalmazott. Ez őszinte szembenézést követel a történelemmel, még akkor is, ha a tények fájdalmasak.
Szerinte a nyugati tudományos diskurzus rendszeresen figyelmen kívül hagyja az iszlám dzsihád-doktrínákat. Valamint az al-walá’ wa-l-bará’ elvét, a hűség és ellenségeskedés princípiumát. Ez a Korán 60:4 szúrájából eredő tanítás alapvetően meghatározza a hívő muszlimok és a „hitetlenek” viszonyát. Ibrahim szerint ezek a hétszázadi törzsi gondolkodást tükröző tantételek összeegyeztethetetlenek a nyugati kultúrával.
A történelmi interpretációban is hasonló kettős mérce érvényesül. A „sötét középkor” tárgyalásakor gyakran elhallgatják, hogy az iszlám korai hódításai megelőzték. 732-re, Mahomed halála után mindössze egy évszázaddal, a keresztény világ csaknem nyolcvan százalékát elveszítette. Négy ősi pátriárkaság – Alexandria, Antiochia, Jeruzsálem és Konstantinápoly – iszlám uralom alá került.
A keresztes hadjáratokat ma kontextus nélkül tanítják. Pedig valójában késleltetett válaszok voltak négy évszázados iszlám terjeszkedésre. Céljuk a szent helyek felszabadítása és az ostromlott keresztény közösségek védelme volt.
Ibrahim megkérdőjelezte a „spanyol aranykort” mint hamis történelmi narratívát. Bár elismerte az ókori építészeti örökséget és tudományos fejlődést, szerinte távolról sem volt békés együttélés paradicsoma. Az elsődleges források brutális elnyomásról számolnak be – mint a „córdobai vértanúk” esete. A keresztény közösségek az északi hegyekbe menekültek a reconquista idejéig.
A berber kalózok kegyetlenségét és az oszmán hódításokat is elhomályosította a történelmi relativizmus. A tizenhatodik és tizenhetedik században berber rabszolga-rajtok több mint másfél millió európait szolgaságba hurcoltak. A Balkán és Közép-Európa országai, beleértve Magyarországot is, még mindig hordozzák az oszmán megszállás kollektív emlékezetét.
Még az Egyesült Államok első tengerentúli háborúja is a berber agresszió közvetlen következménye volt. Ibrahim idézte Thomas Jefferson levelét, ahol a tripoliszi nagykövettel folytatott megbeszélésről ír. A liberális, filantróp amerikai megközelítést a hitetlenek elleni háború vallási kötelezettségével válaszolták.
„A kultúra nem csupán étel és ruházat” – figyelmeztette Ibrahim a közönséget. Ez a multikulturalizmus nagy hazugsága: a kultúra felszínes jegyekre redukálása. Valójában a kultúra magja a vallás és az abból fakadó világnézet.
Ez az üzenet mélyen rezonált a koppenhágai közönséggel, ahol a tömeges muszlim migráció társadalmi kihívásai mindennapossá váltak. A Vartov épület ablakaiból Aia Fog a téren elhelyezett nehéz gránitblokkokra mutatott. Dániában ezeket „Korán-köveknek” hívják: a gyalogosokat védik iszlám fundamentalisták potenciális gépjárműves террortámadásaitól.
Ez az egyik fő oka, hogy a Szabad Sajtó Társaság és az olyan tudósok munkája, mint Ibrahim, kulcsfontosságú marad. A tényeken alapuló diskurzushoz a szólásszabadság nélkülözhetetlen. Ez a meggyőződés hajtja a szervezet és Raymond Ibrahim munkáját. Ahogy a történész Jézus Krisztus szavaival zárta beszédét: „Az igazság szabaddá tesz benneteket.”
