Az ószövetségi Pünkösd
A párhuzamos ünnepkör és a beteljesedés
Az ószövetségi Pünkösd, vagy héberül Sábuót, a búzaarvasz első zsengéjének hálaadó ünnepe volt, mely a törvényadást követően szent időszakká vált. E párhuzamos ünnepkör – Pészah, Kovásztalan Kenyér és Zsengék – messiási előképeként szolgált, mely beteljesedett Jézus halálában, feltámadásában és a Szentlélek eljövetelében. Az újszövetségi Pünkösd ezeknek az eseményeknek a végső kinyilatkoztatása, a megígért Vigasztaló megjelenése. E napon, az úgynevezett „ötvenediken”, viharzúgással és tüzes nyelvek formájában leszállt a Szentlélek a jeruzsálemi felső szobában várakozó 120 tanítványra, akik ezután idegen nyelven kezdtek szólni.
Az esemény következményei és a szimbolika
Ez a látványos esemény hatalmas tömeget vonzott, akik Péter apostol prédikációja után tömegekben tértek át. Az írás szerint háromezren lettek megkeresztelkedve azon a napon. Az esemény nem csupán történelmi momentum, hanem a keresztény egyház születésnapja is egyben, mely a Szentlélek továbbra is jelenlévő, gyámolító munkájának kezdetét jelzi. Az ünnep mély szimbolikája, ahogyan Pál apostol is írja, a törvény árnyékában rejlő valóság megtestesítője. A Sábuóton felajánlott két kovászos cipó például Izraelt és az Egyházat jelképezi, amelyek – bűnös állapotuk ellenére – Krisztusban eggyé váltak.
