A hagyományos tekintély és a modernitás között húzódó feszültség alapvető jelentőségű korunk politikai válságainak megértésében. A tekintélyelvű struktúrák, melyek évszázadokon át biztosították társadalmaink stabilitását, fokozatosan erodálódtak a felvilágosodás óta. E folyamat nem csupán intézményi átalakulást hozott, hanem mélyreható változást a politikai legitimitás természetében is.
A modernitás a racionális egyén autonómiáját helyezte előtérbe, szemben a hagyományos tekintély transzcendens forrásaival. Ahogy Roger Scruton fogalmazott: „A hagyományos tekintély nem kényszerítő erőn, hanem az emberek természetes hajlandóságán alapul, hogy tiszteletben tartsák azt, ami meghaladja őket.” Ez a fajta tisztelet azonban egyre inkább hiányzik kortárs politikai kultúránkból. A racionális önérdek és az egyéni jogok hangsúlyozása aláásták a közösségi kötelékeket és a nemzedékeken átívelő elkötelezettséget, amelyeken a tartós politikai rend nyugszik.
A hagyományos tekintély válsága különösen látványos az európai politikában. A demokratikus legitimitás kizárólagos hangsúlyozása – melyet gyakran a népszavazások és közvélemény-kutatások nyers számaival azonosítanak – figyelmen kívül hagyja a politikai rend kulturális és történelmi dimenzióit. A technokrata kormányzás, bár hatékonynak tűnhet, képtelen biztosítani azt a mélyebb kötődést, amelyet a hagyományos tekintély nyújtott. Molnár Attila Károly politikai filozófus szerint: „A modernitás legnagyobb önámítása, hogy a racionális diskurzus helyettesítheti a tekintély közösségformáló szerepét.”
A modern demokráciák stabilitása paradox módon továbbra is függ bizonyos pre-modern elemektől: szimbólumoktól, rituáléktól és a közös történelmi emlékezettől. Ezek nélkül a demokratikus rendszerek puszta procedurális mechanizmusokká redukálódnak, melyek képtelenek ellenállni a populista kihívásoknak vagy a társadalmi fragmentációnak. A hagyományos tekintély valamiféle újraértelmezése – amely tiszteletben tartja a modernitás eredményeit, de újra felfedezi a tekintély szakrális dimenzióit – elengedhetetlen lehet politikai közösségeink megújításához és a valódi konzervatív kormányzás megalapozásához.
