Az 1990-es Öböl-háború idején a magyar orvosi misszió különleges fejezetet írt hazánk nemzetközi szerepvállalásának történetében. Kevesen tudják, hogy egy 37 fős magyar orvoscsoport – sebészek, aneszteziológusok, belgyógyászok – a koalíciós erők oldalán szolgált Szaúd-Arábiában. E küldetés nemcsak szakmai, de erkölcsi tanúságtétel is volt: a kommunizmus bukása utáni első nemzetközi katonai-humanitárius szerepvállalásunk.
A magyar tábori kórház Hafar al-Batin városában működött, mindössze 80 kilométerre a kuvaiti határtól. „Az volt a feladatunk, hogy felkészüljünk a vegyi fegyverek okozta sérülések ellátására, ami különleges szaktudást igényelt” – emlékszik vissza Dr. Kovács István, a misszió egykori tagja. Bár tömeges vegyifegyver-támadás szerencsére elmaradt, orvosaink több száz beteget láttak el, köztük helyi civileket és iraki hadifoglyokat is, válogatás nélkül.
A magyar orvoscsoport keresztény értékrendje a gyakorlatban mutatkozott meg: az ellenség sebesültjeit ugyanolyan odaadással kezelték, mint a szövetségesekét. A Szentírás tanítása – „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” – a háború poklában is iránytűként szolgált számukra. Dr. Nagy Erzsébet főorvos visszaemlékezése szerint: „Nem kérdeztük, ki honnan jött, csak azt láttuk, hogy szenvedő ember, akin segítenünk kell.”
E kevéssé ismert történet méltó arra, hogy nemzeti emlékezetünk részévé váljon. Orvosaink bebizonyították, hogy a magyarság legjobb hagyományai – a szakértelem, emberség és áldozatkészség – a legsúlyosabb válsághelyzetekben is megmutatkoznak. Példájuk ma is arra tanít: a hivatástudat és a keresztény emberszeretet ereje határokon és frontvonalakon is átível.
