A magyar-szerb határon tett látogatásom megrendítő élményt nyújtott – a kerítésrendszer fizikai valósága mögött emberi sorsok és nemzetbiztonsági kérdések egyaránt meghúzódnak. A 2015-ben kezdődött migrációs hullám óta az egykor csendes határvidék szimbolikus és gyakorlati jelentősége alapjaiban változott meg. Míg a nyugati sajtó gyakran egyoldalúan mutatja be a határvédelmet, a helyszínen tapasztaltak összetettebb képet festenek kulturális örökségünk és biztonságunk kapcsolatáról.
A határkerítés műszaki megoldásai lenyűgözőek, de nem feledtethetik az alapvető kérdést: hogyan egyeztethetők össze a keresztény könyörületesség értékei a szuverén állam védelmével? „A határvédelem nem ideológiai, hanem biztonsági kérdés” – mondta nekem az egyik határőr, miközben a rendszeres áttörési kísérletek nyomait mutatta. A szerb oldalon várakozók száma és az embercsempészek tevékenysége folyamatos nyomást jelent, miközben a magyarok többsége támogatja a szigorú határellenőrzést.
A magyar-szerb határ nem pusztán fizikai választóvonal, hanem civilizációs határvonal is. Nemzeti identitásunk és kulturális közösségünk megőrzése olyan feladat, amely felelős határvédelmet igényel. Ugyanakkor emlékeznünk kell arra is, hogy a valódi segítségnyújtás a problémák gyökerénél kezdődik – a származási országokban történő fejlesztéssel és a keresztény közösségek helyben történő támogatásával. A határkerítés tanulsága, hogy a szeretet és a felelősség kettős parancsa egyszerre kell hogy vezérelje közösségi döntéseinket.
