Egy nagyvárádi zongoristától a karibi tengerpartig – Kató Farkas százéves élete túlélésről és egy végzetes döntésről szólt. Az auschwitzi táborban elvesztette családját, a brazili szám a karján örökre maradt. Férjével, Viliével Amerikába menekültek, végül Jamaicán kötöttek ki. Itt találkozott egy magyar családdal a parton, akiknek mesélhette el rendkívüli történetét. Az életútja azonban egy fájdalmas fordulattal is teli: első férje, László váratlanul visszatért a háborúból, de Kató a nehéz időkben mellette álló Vili mellett döntött. Később ezt a döntést hibának érezte, amit gyógyíthatatlanul meg is fizetett.
Az út a túlélés felé
Vili hűtlen volt, Kató hatvanas éveiben elvált tőle, ám amikor férje beteg lett, ő ápolta. Tíz évig önzetlenül gondoskodott róla. Vili halála után egészsége megroppant, Mexikóban élt, ahol angolul megíratta emlékiratait. Zongorázni soha többé nem tudott, hiába szerette zenét. Utazott Budapestre és Nagyváradra, felkereste a Zeneakadémiát, ahol ifjú reményei fogantak.
A túlélés volt az élete vezérfonala. „Bármi történik, csak arra kell gondolni, hogy túléled,” mondta. Az auschwitzi pokol, a kényszerű vándorlás és a személyes áldozatok ellenére is kitartóan magyar nyelvét és lelkét. Száz éves korában hunyt el, egy diaszpórába szórt, de soha el nem feledett magyar történetet hagyva hátra.